Kezdem magam túltenni rajta. Most már tényleg próbálok róla leszokni. Bár több akarat erőt igényel, hogy kirugdossam az álmaimból, mint megszerezni évvégén az ötöst kémiából. De sikerülni fog. Amit egyszer lehatároztam, azt véghez is viszem. Általában. Ő az egyetlen, akibe pengéstél beletört a bicskám. Remélem, benne marad a penge, és lyukasra bökdösi szívének érzékeny szöveteit. 
Más. Ti nem unjátok még az oldal kinézetét? Csak mert én igen. Megpróbálok majd valami őszillatút alkotni, mert az ősz gyönyörű, és ha kinézek az ablakomon, sárga levelű fák és bokrok bólogatnak felém, ebben pedig van valami különösképp megnyugtató érzés. 
Igen, és hoztam frissítést. Mikor volt ilyen utoljára? Egy hónapja? Kettő? Hoztam három fordítást, egyébként folyamatban van a Visszhang második kalapácsütése és a fanfiction következő része is. Ha érdekelne még valakit egyáltalán.
Ui: a felső képről az összes ruhadarab kell nekem. Imádlak, lookbook. <3

Szeretném tudni, mi jár a fejében. Szenved-e ő is, legalább egy picit, mint én. Kellek-e neki legalább egy kicsit, gondol-e rám elalvás előtt, nem kívánja, mikor hazafelé zötykölődik a zsúfolt autóbuszon, hogy ott legyek mellette?Szeretne-e csókot nyomni a homlokomra, mikor aranyosat mondok, szeretne-e megmosolyogni, ha hülye vagyok, érez-e legalább egy kis büszkeséget, ha okosat mondok? Álmodik-e rólam, mesél-e rólam otthon, szeretne-e velem összefonódva egy kanapén ülni, térdeinken popcornos tállal, filmeken nevetni, kukoricával dobálózni. Szeretne-e összebújva utazni a metrón, nevetni, és látni, ahogy az emberek ránkmosolyognak, szeretné-e kézen fogva róni az utcákat, kirakatokat bámulva, szeretne-e beülni egy kedves kis kávézóba egy capuccinóra. Szeretne-e jóéjt sms-t küldeni elalvás előtt, szeretne-e hajnalok hajnalán, az ébredésem pillanatában látni, szeretné-e, ha ő lenne az első, akit az nap meglátok. Szeretné-e, ha a téli szünet felét egymásnál töltenénk, szeretne-e csak csendben, összekapaszkodva az ágyán ülni és csak hallgatni, szeretne-e vigyázni rám, szeretné-e, ha közösen vigyáznánk a kistestvérre, szeretne-e moziba, színházba, állatkertbe, Margit-szigetre járni. Szeretné-e, ha mindig ott lennék egymásnak. Szeretne, tudna szeretni egyáltalán?

Tavasz

Én színes kabátban, vékony csizmában, te vastag pulcsiban, tornacipőben lépdelsz utánam az olvadó hókupacok között. Átázik a cipőd, figyelmeztetlek, de te csak legyintesz. Kezemben fényképezőgép, járjuk az erdőt, minden csodát megörökítünk, magunkat is beleértve. A hegytetőn tiszta-hideg, csípős a levegő, boldogan szimatolok bele, te magadhoz húzol, saját száddal melegíted fel dermedt ujjaim, fülcimpán, ajkaim. A távolban madárdal hangzik fel. Táncra kérsz, én mosolyogva bólintok, falábúak révén mindketten csak botladozunk, hátamnál megtámasztva a földig döntesz, hátravetett fejjel nevetek, forgunk, pörgünk, a világ is így kering körölüttünk, ezernyi színnel és érzéssel vakítva el minket.
Tavasz van, mi pedig kibontjuk finom, puha szirmainkat, mint a harangvirág, újra. Nem csak a levegő zsong, hanem szívünk is.

Nyár

Azt állítod, jobban kellek neked, mint te kellesz nekem, karamell-szemed törékeny, szomorú. Sírhatnékom van, amiért ennyire félreértjük egymást, hiszen kint kék az ég, vattafelhők úsznak rajta, ahogy mi is úszhatnánk a szomszédos tóban, kézenfogva. Megőrjítesz. Forró a nyár, forró a mellkasod, a karod, a szád, leheleted, arcunkon végigcsorgó könnyeink, mindened, mindenem, mindenünk forró. Elmondom. El kell mondanom, hogy hozzám nőttél, beittad magad a pórusaimba, a te arcoddal fekszem és kelek, a második bőröm lettél és akkor se tudnának elszakítani tőlem, ha késsel szaggatnának.
Már nem szomorú a szemed, szeretettől parázs, színe vörösesbe játszik, mint a kitörni készülő vulkán. Mi is kiköpjük a magunkban tartogatott forró tűzlávát, ráeresztjük a világra, hogy mi könnyebbek legyünk tőle.

Félek, mint kopott rongyot kidobsz a szemétbe. 
Félek, felgyújtanál, és mint gyűrött papír elégek. 
Félek, viharba dobsz és elsodródom a szélben. 
Félek, a múlásba rejtesz és lesüllyedek a tenger fenekére. 
Félek, hogy vihar vagyok, és csak port viszek a szemedbe. 
Félek, hogy a múlt miatt csak egy üres hely vagyok szívedben. 
Félek, hogy semmit sem adtam neked, és azt hittem, őszinte leszek. 
Félek, beteg vagyok és nem tudsz kigyógyítani belőle. 
Félek, úton vagyok és nem tudom mi visz előre.

 Régen jártam erre. Vagyis nem, mert igazából mindig feljövök, csak nem látom értelmét, hogy akárhányszor erre tévedek, írjak egy értelmetlen blogbejegyzést, mert az azért már kimerítené a szánalmasság fogalmát, nem igaz?
A lényeg, hogy esszét kellett írnom 3 könyvről magyarra, igazából csak kettőt írtam, mert úgy éreztem, bőven elég, így s egyenként négy oldalasak lettek, nem kell szegény tanerőt az idióta fejtegetéseimmel teljesen leterhelni. Mindegy. Tehát ezek szépen felkerültek az oldalra, és igen, bármilyen meglepő, a különvéleményeknél találjátok őket. Hm. Most, hogy ezeket megírtam, olyan szívesen újraolvasnám őket.
Ésés várja valaki rajtam kívül a Glee season 2-t? *.* Mert OMG. "This year, sectionals is in New York!"