Milyen hamar milyen elkeserítő fordulatokat tud venni az ember élete.. Péntekenként eddig boldogan szaladtam ki az épületből a buszhoz, hogy minél hamarabb láthassam. És most? Egyedül ücsörrgök a mekiben a kajaszagban.

Mit szólsz hozzá?

Az univerzum nagyon próbál üzenni nekem valamit, mert egy dolog még ugyan lehet véletlen, de öt egymás után biztosan nem. Csak egyelőre nem értem, mit szeretne ezzel jelezni. Kíváncsi vagyok, vajon vele is hasonló dolgok történnek-e... Zárt ajtók, zárt ajtók mindenfelől.

Mit szólsz hozzá?

Babits Mihály: Vakok a hídon

A Csöndnek
folyóján
pár deszka-
darab.
Mi zajból van e csönd? Zubog zúg a hab.

Támolygva
tolongnak
a hídon
vakok
kis görnyedt, japános, naiv alakok.

A lelkük
a testből
ki sem lát
soha.
A deszkát belepte iszamlós moha.
Se korlát
se hídrács
legörbülve
mind
Padlóig
derékban
letörpülve
mind
lenn útat magának kezével tapint
üres szemgolyójuk
szanaszét tekint
faruk meg feltolva
a zord égnek int.
Mind bukdos
botorkál
gyámoltalanul
És olykor
kezével
a semmibe nyul
És olykor
tört lécen
hintázni tanul.

És néha
fülükbe
jön egy
csobbanás:
És néha
szemükbe
csap egy
loccsanás:
a Csöndbe taszítja le társát a társ.

S mi zajból
van e Csönd?
Zubognak a
habok.
A Csöndnek kis hídján tolongnak a
vakok.

Egy bús fűz hullatja ágak záporát.
Széles hold kacagja, mint gúnyos barát
szegény kis támolygó vakoknak farát.

Kezdek átmenni valamiféle tumblr-blogba mostanában, ahelyett, hogy normális tartalommal jelentkeznék; de hiába, ha bokros teendőid miatt nem sikerül elérned a napi szószámot a NaNo-n, Babitsra mindig lehet számítani. Meg Ólafur Arnaldsra.

Mit szólsz hozzá?

Az utcasarkon állt, nézte a mellette elhaladó autókat, cigarettájának leesni készülő hamurétegét. Köd és eső szitált, példátlanul gusztustalan november volt. A fák még nem voltak teljesen kopaszok, néhány elfeketedett levél még himbálózott vékony csontvárkarjaikon, de ettől csak még groteszkebb és lesújtóbb látványt nyújtottak, mint kopaszon. Vékony, göcsörtös törzsükön foltokban levált a kéreg az időjárás viszontagságainak következtében, és a darabok úgy váltak el a törzstől, mint diótól a héja. Fájdalom és hang nélkül, természetesen. Hajába belekapott a szél, magával vitte a göndör fürtöket, és csűrte-csavarta őket kedve szerint, játszott velük. A lány türelmetlenül félresöpörte őket arcából. Két, egymást kergető gyerek szaladt el előtte, a kislány piros arccal és kabátban, anyjuk reménytelenül kiabál után, hogy ne olyan gyorsan. Nézte a kislány átszellemült, önfeledt arcát, és miközben eltaposta cigarettája végét, és elindult, azon gondolkodott, mikor érezte magát utoljára legalább ehhez hasonlóan. Miután öt elkeserítő perc után sem jutott eredményre, belerúgott egy, az útját keresztező kőbe, olyan erősen, hogy belefájdult a lába. Régmúlt szerelmeken gondolkodott, izmos karok meleg ölelésére gondolt, arra a tökéletes pontra a vállakon, ahova az ember odahajthatja fejét, a biztonságra, aminek érzetét az esténként mellette alvó test melege tud kelteni az emberben. Sötétben elsuttogott, hatalmas súlyú szavakra, melyeket senkinek sincsen elég bátorsága világosban is kimondani. Ha nem látjuk, kevésbé tűnik valóságosnak. Reggelikre emlékezett, a frissen lefőzött kávé gyomoringerlő illatára, mosolyokra, futólag egymás homlokára nyomott csókokra. Aztán a mára, az apró, rendetlen garzonra a legfelső emeleten, a málladozó kapualjra, az egyensárgára meszelt falakra a lépcsőházban, a nem működő liftre. A koszos ruhák kupacaira a porszívózatlan padlón, a bevetetlen ágyára, amiben jobbára csak forgolódik, a kétségbeejtő állapotban lévő konyhára. Éjszakákra, melyeket az utcán tölt, ügyesen villantva ki a bőrhatású miniszoknyából combjának fedetlen részét a hozzáillő, tükör előtt gondosan begyakorolt kacér mosollyal. A testekre gondolt, melyek felette vagy alatta izzadnak, az arcokra, melyekből semmi szívderítőt nem tud kiolvasni soha. A történeteik is mindig egyformák voltak. Nem szereti a feleségét, de vele marad, mert a gyerekek, és az, hogy közben a gyerek minden igyekezet ellenére is szeretet és törődés nélkül nő fel, nem számít. A feleség nem adja meg neki, amit szeretne. Nem hajlandó arra, amit szeretne, így máshol keres vigaszt. Nem lát fantáziát a kapcsolatukban, így máshol keres vigaszt. Nem tetszik neki a felesége, így máshol keres vigaszt. Az asszonynak rendszeresen fáj a feje, így máshol keres vigaszt. Neki ki fog vigaszt nyújtani?

(íródik a NaNo-regény, és annyit változik időközben, hogy még én is kíváncsian figyelem, mi fog kisülni belőle)

 

Mit szólsz hozzá?

Pár óra, és kezdődik a móka! Gyertek, gyeretek!! :) 

Mit szólsz hozzá?