Tudod, hogy nincs schuldigung
hozd a maletát, csirbibá-csiribá-bumm
Igen, kisbárányom, elutazunk,
Fákon akasztottként kukorékolunk

Hova megyünk, Schatzli, még kérded
oda, ahol a tag-día sosem ér véget
nyalogatni a kikultúrált szájadról mézet

Tóth Gyula bádogos és fontanero
Jajj, ne beszélj anynit a forradalomról
Sellő lép ki a lábujjaink közti tóból

A fákon hitlerbajszos levelek lengnek
Hátunk közepén aligátorok menetelnek
Szemgödrünkbe egytől egyik beleesnek

Tudod, my precious lamb, a képet, ezt itt
még maga Dalí is két vonással megfestheti:
Egy kék villám, ami egy gyapjasnak megy neki.

/Ilyen verseket írok, ha lázas vagyok. Elég érdekes, mit ne mondjak. Sok sikert a különböző nyelvek elkülönítéséhez :D)

Cigaretta a kézben, kávé a másikban. Hideg, csontig fagyasztó. Túl vékony az elkoptatott farmer. A deszkák hidegek. Mint a tekintete. Azt mondják, mindenkinek van egy sötét utasa. Vele utazik. Mélyen, legmélyen, a szívednek olyan sarkában, ahol senki sem látja. Még te magad sem. Tudod, valamikor azt hittem, a sötétség mellett van benned fény is. Talán néha felcsillan benned valami, mint csillagszóró, szikrázik. Sziporkázik. Egy gyerek a játszótéren, mondjuk. Sapkában, hidegtől piros arccal, nevetve. Egy kölyökkutya, ölbe illő. Hópelhyek közt forgó, nevető lány, piros sapkában. De nem. Évek óta figyellek, pillanatra pillanatra veled vagyok. Akkor is, ha se te, sem pedig én nem tudunk róla. Spanyol altatókat dúdolok füledbe éjsazkánként. Mucho antes de las seis. Két cukrot teszek a kávédba. Odakészítem a tiszta törülközőt.Eléd állok, ha fúj a szél. Felszárítom a pocsolyákat, mielőtt belelépnél. De nem. Nem láttam benned fényt. Egyszer sem. Csak akkor lesz benned egy apró, pislákoló kis fény, ha lenyelsz egy kötegnyi karácsonyfaégőt. Ezt így nem lehet. Az embernek olyannak kellene lennie, mint a kivilágított Andrássy útnak. Karácsonytájt. Mint egy éjjeli Dior kirakatnak. Mint a Barcelona stadionjának egyszerre felkapcsolt reflektorjai. És nem igaz az ősi kínai mondás, miszerint a sötétség és a fény összefonódik, és összetartoznak - így nem tudom. Olyat kell keresnem, aki túlragyog. Aki mellett nem is látszom. hogy én is elfelejthessem magam.

Gondoltam, nem úszom meg az újévi posztot, és mivel holnap valahova a világvégére megyek ünnepelni, ezt még ma meg kellene ejtenem. Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy a 2011-et véleményezők tábora alapvetően két csoportra oszlik - volt, aki utálta, és rettenetesen szenvedett, és volt, aki imádta, de középút nincs. És persze muszáj volt azon is elgondolkodnom, hogy én melyik csoporthoz tartozom, és bevallom, nehezebb végiggondolni, mint elsőre számítottam rá, úgyhogy nézzük szépen sorrendben a pontokat, amik így hirtelen eszembe jutottak.

• Ebben az évben kezdtem a 11. osztályt, még nem a vége, de már majdnem, az osztályt szétszedték, mindenki más fakultációkra jár, és egyre több programból lesz ez az utolsó, mielőtt elballagnánk. Elszomorító. Viszont idén fejeztem be a tizediket is, ami csodálatos volt.
• Még ebben az évben kaptam díjat a legjobb irodalmi adaptációért a diákszínpadok vetélkedőjén, ami ugyan csak iskolai szintű, valahogy mégis sokat jelent nekem. A következő színdarabot is én írtam, ennek sikerében némileg kételkedem, de we shall see.
• Ez volt az első évem a diákújság főszereksztőjeként, és még mindig kicsit csalódott vagyok, mikor az emberek azt hiszik, hogy ezt ingyen áruljuk, és 400 gyerek között sem tudunk 20 példányt eladni.
• Megjelent egy cikkem a Metropolban, még ha icipici helyen is, de benne voltam, és rengetegen olvasták.
• Még sok egyéb ilyen tanulmányi sikerem/élményem volt, nem szeretném mindet részletezni, de az angol vitaversenyt élveztem. Még akkor is, ha a többiek közben Bécsben iszogatták a forralt borukat.
• Elkezdtem végre hollandul tanulni. Ezzel egy egész lépéssel közelebb kerültem régi álmomhoz, hogy Hollandiában járjak egyetemre. Hoe gaat het, vriendinen?
• Rengeteget jártam színházba, és rengeteget olvastam. Néhány színpadi/irodalmi műből annyi inspirációt lehet gyűjteni, hogy néha egészen tele van velük a szívem. Például, tegnapelőtt láttam egy Parti Nagy darabot, A hét asszonya a címe, és a főszereplő egyszer csak azt mondja: "...és akkor elkezdett ömleni belőlem a költészet, és áradt, és folyt, és olyan sok volt, hogy egy egész füzetet kellett alátartanom..." Zseniális.
• Részt vettem a NaNoWriMo-n, és győztesként zártam a novemberi hónapomat.
• Spanyolországban jártam! Era fantástico, más de fantástico.
• Próbáltam tartani a kapcsolatot a régi barátaimal is, jobban sikerült, mint gondoltam, és rengeteg új élményt szereztem az újakkal is.
• Pókeresték, pénteki mekizések, piknik a Deák téren.

Ez messze nem minden, amit le akartam írni, és persze nem is lehet egy egész évet címszavaklban összefoglalni. Hiszen természetesen voltak rossz részei is, elvesztettem egy családtagomat, a közvetlen közelemben élőkről derült ki, hogy betegek, miegymás, de összességében - nem volt ANNYIRA rossz év. Természetesen lehetett volna jobb is, és éppen ezért reménykedem benne, hogy 2012 számomra és számotokra is még jobb lesz, mint ez az év. Kivéve, ha tényleg itt lesz a világvége :)

"Komolyzene csendül fel, csukott szemmel úszom a dallamban, a zongorista ujjai alatt megelevenülő hangokban, gyorsan szálló, lágy hangzatokban. Eszembe jut, mennyire imádtam régen zongorázni, mennyire szerettem nézni ujjaimat a billentyűkön. Zongorista ujjak, mondták rá, gyönyörűek, hosszúak és keskenyek, nem is való másra, csak arra, hogy alkossanak vele. Futottak ujjaim a hangszeren, száguldottak, de nem menekültek, játszottak egymással, fogócskáztak, mint szerelmes gyermekek a parkban késő délután, fekete, fehér, fekete, fehér, fekete, fehér, váltakoztak a billentyűk, én pedig lebegtem a dalban, éreztem ujjbegyeim alatt az évszázadok súlyát, amikor régi darabot játszottam, és a saját alkotás lenyírt fűhöz hasonlatos illatát, mikor csak úgy, magamnak játszottam."

(részlet a NaNoWriMo-ra írt történetemből)

Szeretném megragadni az alkalmat, és utólag is boldog karácsonyt kívánni minden kedves látogatónak!