Régimódi történet2012.09.23. 19:44, Lilia

Kevés olyan pillanat van az ember életében, mikor egyszer-egyszer felcsillan előtte a múlt, de a mai napom éppen ilyen volt. Nagymamám régi házában kutakodtam, egy kötelező olvasmányomat kerestem a poros polcokon, és egy kupac, sárgalapú füzet közül kiesett egy kézzel írott lap. Gyö yörű, dőlt, fekete betűkkel - egy rokon verse. Ugyan küzdettem kicsit, mire minden szót kiolvastam, és bevallom, az aláírást sem tudtam még megfejteni, így örök rejtély marad, családom melyik nőtagja alkotta; de felemelő érzés tudni, hogy nem én voltam az egyetlen irodalmi hajlandóságú a családban. Ráadásul egy második világháború alatt keletkezett vers igazi kincs. Gondoltam, megosztom veletek, bízom benne, hogy nem látom viszont illetéktelen helyeken. :)
Anyám
Mikor olvassa egy-egy versemet anyám,
Mély bánat vonul át békés homlokán
Engem nem ilyennek álmodott talán.
Azt hitte valami parasztos lány leszek
Befont hajamba kék pántlikát teszek
Mikor vasárnap a misére megyek.
Álmodott engem ringó vadvirágnak
Hogy utánam majd víg legények járnak
S az ablakomnál szépen muzsikálnak.
Hogy napkeltekor felkötöm keszkenőm
Kérges kezem lesz s nagy paraszti erőm
S víg nótaszóval dolgozom majd a mezőn.
Jön egy szekeres és én majd hozzámegyek
Békés mosolygó asszony leszek
Játszik mellettem öt, hat pufók gyerek.
Szeretem őt, hogy ilyennek álmodott
Akik tanulnak, nem ilyen boldogok
S fáj, hogy lelkének bút hozok.
Szobámban némán nézi a könyveket
S ha mondom neki „Anyám én doktor leszek”
Két szeme sarkában bánatkönny rezeg.
Aggodalommal tekint végig rajtam
Vigasz szavakat mondok neki halkan
S áldott dolgos kezére hull az ajkam.
1944. február 10.
|
Büszke is vagyok, majd kutatok még, hátha találok valami hasonló kincset. :)