Az élet szép. Akkor is, ha pocsolyába lépek reggel, és utána egész nap ázott cipőben kell végiglépdelnem rajta. Olvasom a könyveket, amiket el kell olvasnom, azokat is, amiket el szeretnék olvasni, annyit írok, amennyi csak időmből és energiámból kitelik, szoknyában és szövetkabátban trappolok végig naponta a belvároson, és beszélgetek, és meghallgatnak, és én is meghallgatom őket, és nevetek, és valahol, legbelül, érzem, hogy élek. Annyira élek, hogy megijeszt. Normális emberi reakció, ha félsz a sikertől? Ilyen esszét írok, olyan esszét írok, ilyen pályázatot aodk be, olyan pályázatot adok be, ilyen versenyen indulook, olyan versenyen indulok - dolgozom, és közben elrohan mellettem az élet. Szeretem csinálni, és tudom, tudom, hogy csinálnom kell, de azért szeretném, ha mással is tudnék foglalkozni. Sok minden mással.

De ma másodszorra nyertem meg a diákszínpadok vetélkedőjének a legjobb szövegkönyvért járó díját! Fene jó érzés végigsétálni a Madách Színház színpadán egy oklevélért.