A fiú úgy alszik, mint egy gyermek, hang nélkül. (A lány pedig úgy hallgatózik, mint egy gyermek, aki nem hall.)
A fiú úgy álmodik, mint egy idegen a vonaton. (A lányt pedig teljesen lekötik ezek a gondolatok.)
A fiú úgy sóhajt, mint egy vihar első suttogása. (A lány pedig úgy érti meg, akár a vihar estéje.)
A fiú úgy lélegzik, mintha holnap lenne az utolsó napja. (A lány pedig figyelmezteti, hogy mindenkinél tovább fog élni.)
A fiú úgy énekel, mint az erdők szelei. (A lány pedig minden hang édességét mélyen átérzi.)
A fiú úgy sír, mint egy zápor a sivatagban. (A lány pedig a világ tetejére is felkapaszkodna, csak hogy mosolyt csaljon az arcára.)
A fiú néha eltéved, mint szarvas, mikor kifelé tart az erdőből. (A lány pedig minden egyes alkalommal visszavezeti arra a helyre, ahol lennie kell.)
A fiú úgy törik össze, mint egy törékeny virág a porban és szélben. (A lány pedig azt mondja neki, túl erős ahhoz, hogy törékeny legyen.)
A fiú úgy harcol, mint az utolsó angyal, aki a mennyországot védi. (A lány pedig kezébe adja kardját és egész fegyverzetét.)
A fiú úgy ír, mint a legjobb írók szívében dobogó vér. (A lány pedig királyt megillető ámulattal és csodálattal olvassa minden egyes szavát.)

Mégis, eljön majd a nap, mikor a fiú azt kérdezi: Mondd, miért szeretsz?
A lány pedig azt válaszolja majd, szélben táncoló hajjal, tágra nyílt szemmel: Mondd, erre miért kellene mentségeket keresnem?

(A történet egy fordítás, eredeti itt. És lenne egy gyors kérdésem. Olvastam egy nagyon-nagyon jó darabot angolul, egy színházról szól, persze van benne egy kis varázslat, tündérek, miegymás. Érdekelne titeket a fordítása?)