30 Day Book Meme, Day 012011.06.28. 14:18, Lilia
Day 01 - A legjobb könyv, amit múlt évben olvastál
Talán az egyik legjobb könyv, amit életemben olvastam. Nem tudom, mi vette rá Joanne Harrist, hogy egy vérbeli pszichothrillert írjon - talán ki akart törni a Csokoládé óta ráhúzott skatulyából, miszerint kizárológas varázsos, narancshéjillatú, kakaómeleg könyveket képes írni - viszont vitathatatlanul olyan jól sikerült, hogy azóta is reménykedem egy újabb hasonló regényében. A Kékszeműfiú az egyik legellentmondásosabb könyv, ami valaha betűre éhes szemeim elé került, és a legvarázslatosabb benne, hogy semmit sem tudunk biztosan. Még a könyv végeztével sem. Harris mesterien vezet minket, zsinóron rángat, mint a marionettbábukat szokás, végig, mind az 580 oldalon keresztül.
A történet főszereplője, mint sejteni lehet, Kékszeműfiú, aki blogján emberek megöléséről fantáziál, és több, kezdő írónak is lehetőséget ad erre. Nem csoda, ha blogján csupa fura figura tűnik fel. Minden egyes fejezet egy-egy bejegyzés Kékszeműfiútól, és ahogy haladunk előre, egyre jobban belebonyolódunk az eseményekbe, semmit sem értve, és az sem sokat segít rajtunk, hogy gyakran egy másik nézőpont, egy látszólag teljesen mellékes szál is bekapcsolódik. A könyv olyan morális kérdéseket vet fel, amire valószínűleg senki sem tudja a választ, merem állítani, hogy még maga az író sem. Milyen jó anyának lenni, egyáltalán, milyen anyának lenni? Milyen gyilkosnak lenni? Miért nem tűnik fel senkinek, hogy a blogon látható bejegyzések tökéletes gyilkosságok forgatókönyvei? Kicsoda is Kékszeműfiú voltaképpen?
Én sem tudok választ találni egyik kérdésre sem. Egy kritikában azt írták, a könyv nem szórakoztat, mégsem lehet letenni. Ezzel nem értek egyet, engem igenis szórakoztatott, morbid kíváncsisággal faltam a sorokat, és minden mondat lehet kényelmetlen, zavarba ejtő, és elijesztő. Mégis, egyik legemlékezetesebb olvasmányaim között tartom számon, és bátran ajánlom bárkinek, akinek szintén van valami perverziója a gyilkos lelkületek iránt.
|