Egy szenvedély margójára.2011.05.13. 20:36, Lilia

Fal van köztünk, és nincsen rajta ablak, hiába akarok lábujjhegyen ágaskodva átlesni a te életedbe. Sámli kellene alám, ha már ilyen jellemtörpe vagyok, hogy a világból kilássak. Te talán láthatnál, minden különösebb erőfeszítés nélkül, igen, láthatnál - ha akarnál.
De csak tengünk és lengünk, a Duna meg folyik és Pláza, Pilinszky János és az Egy szenvedély margójára. A világot járó szépleány mindig talál a rosszfiúk közt egyre, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne. A világot járó leány? Az aknamezőn átóvakodó leány, azt talált rád. Én. Talán így rendeltetett, a nagy szakállas ott fent (akinek létében nem is hiszek), úgy gondolta, megtréfál minket. Mit akart velünk vajon mondani az élet? Azt, hogy nézzétek, így szenvedhet az, aki az élethez is túl hülye? Vagy talán, nézd, ember, ennyire tudsz szeretni! Vagy szenvedni. Egyik tevékenység nem létezhet a másik nélkül, ugye? Mi van, ha én csak az egyiket akarom? Hm? Élet, válaszolj!
Nem felel. Porszem vagyok, ici-pici, majdhogynem porszemecske, de elefántnyinak érezném magam, ha téged fújna mellém a szél. Legalábbis azt hiszem. Talán már csak az álmaimban látott alakért dobban meg a szívem, aki nem is te vagy valójában, csak a képzeletem festett ilyennek - erősnek és lágynak, jégtüzűnek, formabontónak, érzékborzolónak. Kézenfogva ugorhatnánk fejest az agyoncsépelt boldogság-idillbe, bár kicsit nehéz lesz, ha két éve nem szólítasz meg.
Tudod, én még várok. Türelmes vagyok. A türelem köztudottan rózsát terem, de szívem elcserélem a rózsámat, ha téged kaphatlak meg helyette. Várok. Reggelente találkozásunk ígérete csal mosolyt az arcunkra, pórusaim jelenléted szomjazzák - de nem hagyhatsz egy haldoklót sokáig víz nélkül. Nem ülhetek örökké karbafont kézzel, keresztbe tett lábakkal, az óra mutatóját lesve, és te sem toporoghatsz egy helyben.
Vannak lépések, amit mindkettőnknek meg kell lépnünk.
És meg is tesszük.
majd egyszer nemsoká remélem hamar
addig várok.
|