Játékkatona 

a csuklómra írtam nevedet
alkoholos filccel
az eső így is lemosta
eltűnt mint
penge alatt a borosta
talán vésni kéne
késsel, hogy majd vérezzen
mélyen, mélyen be a bőrbe
velem maradhass mindörökre 

az ágyam mellé állítottalak
cementtel odabetonoztalak
reggel így is eltűntél
ágyam hideg, a szoba undok-hűs tér
talán szög is kéne
belőni mélyen, mélyen a lábadba
hadd legyen neked is
ami nekem
szívritmuszavar

a falra szögeztelek
csak úgy lélek-meztelen
nézhetlek nem vagy
csak én látlak annak
eltűnsz majd úgyis
mint pénztárca a parkban
talán kalapács is kéne
hozzádvághassam a fémet
őrült vagyok hát érezd

takaróm alá bújtattalak
csókommal vigasztaltalak
kezed tüze ajkam tüze
eltűnsz mész majd messzire
hova futsz drága miért rohansz
küld majd levelet a postagalamb
válaszolod én meg hallgatok
üresen ásítanak majd a hajnalok
magányban lassan megfulladok

ruhám alá rejtettelek
nesze neked fenegyerek
mész te mész te tudodhova
a másik lány én tudok róla
nem adlak nem adlak annyit
küzdöttem már érted
ő meg csak kiált neked valamit
loholsz máris mint holmi
kölyökkutya  így hamar lesz véged

gondoltam megtréfállak te játékkatona
örülök hogy látlak kicsit meg szeretnélek ölni
ó ne félj ne félj édes kisróka
itt csak játékból lehet meghalni
tévedtem de hát ugye emberi dolog
kék a vér csorog a vakolaton
ott vagyunk ott maradunk
a falon kussban ketten
őrült nagy szerelemben

u.i.: sosem tudtam verset írni.