Most jól nyissátok ki a szemeteket, mert tőlem kevésszer látjátok a betűk ezen kombinációját: boldog vagyok. Boldog. Nem az a velőtrázóan, felhőkön lépegető, angyalszárnnyal csapkodós boldogság, de pont megteszi. Kezdem úgy érezni, hogy az életem a reménytelenből egyre inkább halad a normális felé. Bár joggal kérdezhetnétek, mitől éreztem az eddigit reménytelennek, hiszen általában mindent elértem, amit akartam - mégsem volt jó, vagy akár teljes. Most azonban minden a normális kerékvágásba lendült. Bár istentelenül fáj a torkom, és fogalmam sincs, milyen fakultációt válasszak, mert több egyeem/főiskola érdekelne, és mind homlokegyenest eltér a másiktól, jól érzem magam a bőrömben. Valószínűleg nagyrést annak köszönhető, hogy végleg letettem Róla, és már teljesen más szemmel tudok nézni a világra. Látjátok? Nem kell sok a boldogsághoz. Elég meleg van a szoknyához, holnap csak 4 órám lesz, utána beülünk a mekibe, aztán könyvet vásárolunk, és jó idő lesz, és én élvezni fogom, és ha hazaérek, már várni fog egy levél fb-on - és nem érzem úgy, hogy ennél több kellene nekem. Felemelő.