Kiköltözünk Németországba, kis házat veszünk, faberakással, fehér vakolattal, az ablakokból pedig tömérdek muskátli fog majd lógni. A nappalink sárga lesz, zöld kanapéval, és a szemben lévő falon bekeretezett absztrakt kép fog lógni, amit egy barátom festett. A konyhát belengi majd a reggeli kávé, a málnalekvár, a pirítós és az arcszeszed illata. Reggelente a nyakamhoz dörgölöd az orrod, amíg a rántottát sütöm, te vérnarancs levét facsarod, aztán az asztalnál elmeséled, mit álmodtál. Együtt lépünk majd ki az ajtón, egymásba botolva, és megint morgolódsz majd, amolyan játékosan, amiért magassarkúban alig vagyok nálad alacsonyabb. Úgy érzed, elveszted a férfias tekintélyed, én nevetve a hajadba túrok, mielőtt elsétálok a buszmegálló felé, te pedig elégedetten, büszkén nézel utánam. 
Este kezemban kínai kajával rontok be az ajtón, boldogan, hogy megoldottam a főzést, te pedig fakanállal a kezedben jössz elém, megcsókolsz, és nevetve közlöd, hogy főztél spagettit. Bort iszunk hozzá cseppnyi jókedvvel fűszerezve, és boldogok vagyunk, elmondod, hogy felhívott a húgod, eldöntötte, hogy a fizikát veszi fel faktnak, én bólogatok, és megjegyzem, a vér nem válik vízzé. Aztán összebújunk a kanapén, hajammal játszol, fáradt talpaimat simogatod, én pedig mélyen letüdőzöm az illatod, közben pedig a német Legyen Ön is milliomost nézzük, Günter Jauch-hal. Fáradt vagyok, ásítozom, semmi baj, dünnyögöd. Elalszom a karjaidban, te pedig ölbe veszel, és elviszel az ágyig, én felébredek, fölémhajolsz, én pedig halandzsázni kezdek arról, milyen jó választás is volt ez a kék-sárga ágytakaró, te kinevetsz, tudod, miértcsinálom, jól ismersz.
Tényleg a karjaid között alszom el, szőke hajszálak terítik be feszes, barna bőrödet, meleg leheleted a nyakamat borzolja, ütemesen. Lehunyom a szemem. Szeretlek.

-------

És nem értem, mire várunk még.