Régen írtam ide bármit is, szégyellnivalóan régen, és az elég szégyellnivaló, hogy most is csak azért, mert nem akarom a svéd erős igék alakjait magolni. (Ezt holnap pontban tízkor keservesen meg fogom bánni, de most még így érzem jól magam. Különben is, előttem az éjszaka.) Mostanában volt időm, okom gondolkodni az életről, annak milyenségéről, hogy mi létezik és mi nem, és mitől számít az ember embernek, vagy hogy tényleg tekinthetjük-e magunkat annak, és hasonló dolgokról. Dr Ruzsa Ferenc nagyhatású filozófiaóráit és a töméntelen, nyakamba szakadt szabadidőt teszem érte felelőssé, amivel mindmáig nem tudok mit kezdeni. Befejezetem egy NaNot, és tengernyi könyvet elolvastam, és még így is maradnak szabad óráim. Amiben persze mondjuk tanulhatnék, vagy csinálhatnék egyéb hasznos dolgot, de nem. Inkább azon szenvedek, hogy nem tudok magammal mit kezdeni. Tehát, arra gondoltam, összefoglalom tanításaim, addig sem kell olyanokat ismételgetnem, hogy flygga, flyger, flög, flugit.

Edina megfigyelései az életről, illetve dolgok, amiket jobb lenne nem tudni

1. Csak az hiszi el, hogy pénzért nem lehet mindent megvenni, akinek nincsen elég pénze. Mert ha lenne, akkor pontosan tudná, hogy élethazugságokat bármikor lehet venni, azokkal pedig nagyon szépen el lehet éldegélni, amíg valaki nem akarja elvenni tőlünk; lásd Ibsen. (Aki IbSZen, nem IbZen, mint azt egyetemi tanulmányaim első hetében sokszor hallhattam. Norvégban nincs ’sz’)
2. Ebből következik, hogy mindig van az a pénz. Én rettentő naiv és idealista tudok lenni, de hiába mondja bárki, hogy „Nincs az a pénz, hogy én…” De, van.
3. Ha úgy érzed, hogy magányos vagy, általában jól is érzed. És igen, ez főként rajtad múlik, és csak kisebb részben a többi emberen. Az emberek nem fognak megjelenni az ajtód előtt, és térden csúszni, hogy ugyan, menjünk már el valahova, és életre szóló legjobb barátok sem fognak egyik pillanatról a másikra belépni az életedbe. Tudom, mert így csinálom én is.
4. A „Mindenre jut időd, amire szeretnéd.” a világ legnagyobb átverése. Arra jut időd, amire 24 óra (vagy kevesebb, mivel ugye aludni is kell néha) elég, és nem teljesen rajtad múlik, hogy azt mivel töltöd ki, ugye.
5. Az ember ne ígérjen meg olyat, amit nem tud betartani. Még akkor sem, ha a másik nem hiszi el neki, mert jól ismeri az embereket; mert akkor is úgy fogja gondolni, hogy van legalábbis egy minimális esély arra, hogy az illető komolyan gondolta, és betartja, amit ígért. Olyan betarthatatlan dolgokra gondolok, minthogy „Mindig melletted leszek”, „Sosem hagylak el”, „Rám mindig számíthatsz”, „Minden rendben lesz”. Egyrészt, nem tudhatod, hogy így lesz-e, másrészt bármennyire is jó ezeket hallani, inkább nem hallom, ha nem lesz belőle semmi. Hiszen csakis azért jó hallani, mert azt hiszed, hogy lesz belőle valami.
6. A szerelem is átverés.
7. Egy kényszerképzet, amibe kettő (vagy több) ember egyszerre ringatja bele magát, huzamosabb ideig, és mint ilyennek, elkerülhetetlen vége szakad. Még csak nem is genetikailag kódolt (bármennyire is szépnek tartom ezt a gondolatot), hanem egy döntés következményeként kialakuló, időszakos módosított tudatállapot.
8. Ebből következik, hogy nincs olyan kapcsolat, amiben a felek nem sérülnek. A békés, de még csak az elviselhető együtt létezés érdekében is fel kell adnod dolgokat magadból, és mivel a másik embert sokkal inkább magad fölé helyezed, bármi, ami az ő száját elhagyja, és téged rosszul érint, megsokszorozottan fog fájni. Mindegy, hogy mennyire és mennyi ideig működik a dolog, fájni fog.  Cassandra Clare írja rendkívül igényes könyvei valamelyikében, mikor az apja eltöri a kisfiú megszelídített sólymának a nyakát, hogy „Szeretni egyet jelent a pusztással”, és bármilyen nyálas klisé is, hajlandó vagyok azt mondani, hogy legalább részben igaza van (bár ettől még nem kellett volna a könyv mottójává és nem kidolgozott, mégis túl egyértelmű metaforájává tennie, de mindegy).
9. Ebből az következik, hogy szeretni nem elég. Minden reggel föl kell kelni, és mindene gyes álló nap ugyanazokat a csatákat megvívni, és minden egyes napon ugyanazzal a tudattal kell álomra hajtani a fejünk, hogy igen, ma is téged választalak. Mert ha nem, ha többször is elbizonytalanodunk ebben, és több csatát vesztünk, mint győzünk, még nagyobb ütközettel kell majd szembenéznünk, és mindannyian tudjuk, hogy a háború a győztest is megnyomorítja. Sőt, őt a leginkább, a halott már halott, de a Tóték mélyen tisztelt Őrnagy úrja még nagyon is él.
10.  A tiszta embereknek nincs helyük a világban. Hiába hirdetünk magasztos eszméket, és borulunk le az olyan emberek nagyságai előtt, akik valamilyen nagyobb célt szolgálnak, valójában nem szeretjük, ha valaki tisztább és jobb nálunk, mert megfélemlít minket. Önvizsgálatra késztet, és azon kell töprengenünk, vajon mi miért nem vagyunk annyira jó emberek, mint ő, és mit csináltunk rosszul, életünk melyik kanyarját nem sikerült úgy bevennünk, hogy ide érkezzünk, ahova ő, vagy ha nem is ide, hát legalább a közelébe, micsoda szörnyű emberek is vagyunk… És ettől rosszul érezzük magunkat, azt pedig nem szeretjük.
11. Ettől függetlenül az esetek többségében rosszul érezzük magunkat, pláne mi, magyarok. Sírva vigadunk, de máshogy nem is vagyunk képesek komolyan venni magunkat.
12. Bármennyire is egyetértek a legtöbb mindenben az országunkat szidalmazókkal, azért mégis ideges és dühös leszek, ha valaki a kelleténél tovább teszi ezt. Tudom, hogy az ember a szülőhazáját és a szüleit sem maga választja ki, de mégis ebből indultunk mindnyájan, mintha Gogol köpönyegéből. És különben, amit mi magunk választunk, az mindig ilyen jó? Felnőttkori döntéseink legtöbbjét megbánjuk, és visszasírjuk óvódás korunkat, mikor az volt a legnagyobb problémánk, hogy miért csak sima ragtapasz került a térdünkön vérző sebre, miért nem hercegnős vagy halacskás. A döntésekkel felelősségek is járnak, így viszont sokkal könnyebb a körülményeket hibáztatni.
13. Ha hattyútojásból kelünk ki, hiába nevelkedünk baromfiudvarban, akkor is hattyúk maradunk; vagy ahogy a baromfiudvarba kerülünk, már mindegy, mert sem ide, sem oda nem tartozunk? – az élet nagy kérdései.
14. Mind valami hihetetlen mennyiségű gyűlölettel vagyunk tele, és mindannyian elkövetjük azt a hibát, hogy hagyjuk ezt magunkban gyűlni, és forrongani, míg ki nem tör, és el nem borít mindent.
15. Nem igaz, hogy a csokiban és az alkoholban sosem lehet csalódni. Mindkettőnek lehet rossz íze, és még csak az sem biztos, hogy van otthon.
16. Nem kell mindig mindent megmagyarázni.
17. Persze azért mindent meg lehet magyarázni.
18. Csak nem kell.
19. Az ember mindig akkor fordul Istenhez, mikor valami olyan dolog kerül elő az életében, amivel úgy érzi, ő nem tud megbirkózni, és ez szerintem az egyik legnagyobb képmutatás a világon. Istent úgy is lehet hibáztatni, ha nem veszed hiába szádra nevét, és legtöbben meg is teszik.
20. Mindig van lejjebb. Valószínűleg feljebb is, de ritkán kerülünk annyira fel, hogy azt higgyük, ennél nem lehetünk magasabban, és ha egyszer már rájövünk, hogy fent vagyunk, elkerülhetetlen, hogy azon nyomban lezuhanjunk.

+1 Ha Kierkegaard nem találta volna ki már előttem a három életstádiumot, most annyira ideillene utolsó pontnak.

(Ehhez még képet sem találok.)