November 14.

Bill

Izgulok most is rettenetesen, mint a többi koncert előtt rendszeresen. Pedig még fél napunk van addig. Ez a próbálás akkor is teljesen kikészít. Nem kell folyton beénekelni, jó pár órával előtte. Szeretem ezt csinálni, de nagyon sokszor kezdem unni. Most is, előttem a mikrofon fekete plüsse, nem is én mozgatom a számat, már magától jön a szöveg belőlem a dallamra…

Du wirst für mich immer heilig sein!

Talán nem is mindig, de akkor is látni fogom magam előtt a szemeit, a vastag hajfonatát. Régen hittem a szerelemben, első látásra. Most mégis… kételkedem. Talán…Nem hozzám való. Talán nem bírna engem elviselni. De akkor is meg akarom próbálni, hiába nem lenne időm rá a banda mellett. Ideje nekem is szeretnem valakit.

Lilia

Újabb interjúalanyok tarkították a naptáramat, egyik bunkóbb és üresebb volt belül, mint a másik. Hiába próbáltam lényük egy részét, vagy valamit kiszipolyozni belőlük a regényeimhez, nem lehetett semmit. Nem volt bennük semmi.

Nem csoda, ha ma rosszkedvű vagyok.  A megszokott hajfonatom most is itt verdesi a derekam és a csípőgatyám közötti bőrt. Feltelefonáltam az összes befolyásos ismerősömet, mire valaki elintézte, hogy a színpad mögül nézzem a TH koncertet.

Most elégedetten dőltem hátra a székemben, immár otthon. Ránéztem az órára. 8 óra. 9-kor lesz a koncert. Addig még el kell jutnom a stadionba is.  Ma egész nap TH-s videókat néztem a youtube-on. Szabályosan elkapott a féltékenység, mikor a Wir schließen uns ein-ban az a sok csaj fogdosta őket. Na jó, a többiek miatt még nem is annyira… Inkább Bill miatt. Furcsa. Most mit csináljak magammal?

Odamegyek a szekrényhez, és előszedem a fekete, féloldalasan levágott ruhámat, ami azon az estén volt rajtam utoljára. Összeszoruló szívvel és gyomorral nézek rá, de leküzdöm az emlékeket. Jól akarok kinézni. A hajfonat marad, csak újra lesz fonva. Lehet, hogy túl elegánsnak tűnök majd egy koncerten, fekete selyemruhában, de nem tud érdekelni. Hátul leszek. Csak nézni szeretném. Szokásos ékszerek, katicabogár az egyik fülben, hangjegy a másikban, zöld balerina, táska a vállon. Elindulok.

A forgalom nem túl nagy, de ezt így gyalogosan, fölösleges is említenem. Közel van a helyszín, hamar odaérek. Lányok ezrei tolonganak már most a kapuk előtt. ÉN gúnyos mosollyal felülök a kordonra, és előkapom a mobilom.

- Sven, azt ígérted, bejutok a sok visítozós kölök előtt, és nem kell őket eltűrnöm.

- Igen, tudom, be is sétálhatsz, ha bemutatkozol.

- Köszi, szeretlek téged is.

- Miért, még kit?

- Őt.

Akkor előreküzdöm magam, pedig elég nehezen jutok előre a sok kis ordítozó béka között. Egyik meg is állít.

- Hé, te kurva, mit képzelsz te magadról, hogy így előretolakszol?

- Nem képzelek én semmit, a színpad mögül fogom nézni. Te meg kitörölheted a segged a jegyeddel. - reagálok, és csörtetek tovább. A kapu mögül egy férfi válaszol a hangomra.

- Ki vagy?

- Lilia. Szeretnék bemenni.

- Gyere hátul, különben bejönnek ők is.

- Rendben.

Ezért tolakodtam előre? Visszafelé könnyebb. Az épület mögé kerülve megtalálom a kis ajtót, Belépés csak a személyzet tagjainak felirattal. Itt is kopogok, illendően. Itt is elhangzik az előző párbeszéd, de az ajtó is kinyílik.

Nem bírom követni az eseményeket, amíg elvezetnek a színpadhoz, és leültetnek egy székre. Mindenhol csak őt keresem a szememmel. Nem látom sehol. A székre csak egy fintort pazarlok, elhelyezkedem mellette, a földön, hátamat a falnak vetve.

10 perc múlva jönnek is, látszik a fejükön, hogy nagyon, de nagyon izgulnak. Bill jön utolsónak. Nem bírom ki, hogy ne nézzek a szemébe, látnom kell, éreznem kell, hogy lát ő is. A többiek körülöttünk nevetve mutogatnak rám, nézzétek, nem normális a csaj, itt ül a földön selyemruhában. De én csak őt látom. Látok valamit a szemében, látok valamit, ahogy elhalad mellettem.

Bill

Itt van! Itt ül! Itt ül tőlem egy karnyújtásnyira! Csak…nem miattam jött el? Nem hinném- horgasztom le a fejemet. Inkább nem nézek rá, inkább nem. Megy a zene, Tom és Georg is tépik kint a húrokat. Mindjárt ki kell mennem. Még egy utolsó pillantást, még egyszer látni akarom, mielőtt felmegyek…

Mosollyal az arcomon lépdeltem be. Ő is nézett, mikor én rápillantottam.

Achtung, fertig, los, und lauf!

Fel kellene hívnom valamelyik számnál énekelni… De melyiknél? A Der letzte Tag van megbeszélve a fiúkkal. Mégsem az lenne a legjobb. Nem baj, az is jobb a semminél. Nehéz így énekelni. Folyton arra  a számra várok.

Végre ez a pillanat is eljött! Igen, felhívom, felhívom… Kirohanok, a színpad mögé. Ott ül, elérzékenyülten, szép szeme kicsit könnyes is… Megragadom a kezét, és húzom magam után. Kint a rajongók is és a fiúk is furcsán néznek ránk. Nem érdekel. a hangját is hallani akarom.

Lilia

Még jó, hogy olvastam dalszövegeket délelőtt, most legalább tudom, m fog következni. Olyan.. jól beleillik a kezem a tenyerébe. Szinte szikrázott a bőröm, mikor hozzám ért. Boldog a mosoly az arcomon, nem is én mosolygok, hanem valami más, belülről arra késztet. Mosolyog ő is, csillog a szeme. Remélem, nem esik hanyatt a hangomtól, mert énekelni aztán nem tudok. Koncentráljunk a szövegre. Hogy is volt?

Wenn dieser Tag der letzte ist,

Bitte, sag es mir noch nicht…

A végén megölelt. Megölelt! Hihetetlen… Annyira jó érzés volt. Hallottam a lihegését a fülem mellett, éreztem, hogy ver a szíve ezerrel. Ha én ugrálnék végig egy koncertet, biztos nekem is kétezres lenne a pulzusom. Átvillant rajtam az érzés: szeretem. Ettől nagyon megijedtem, és menekültem vissza a színfalak mögé. Szerelem? Sose… Sose szerettem senkit, és most, két érintés, egy szem elég volt ahhoz, hogy levegyen a lábamról. Inkább el is megyek… El innen, haza!

Otthon kibújok a selyemruhából, elkezdek vizet engedi a kádba. Forrót. Lassan szórom le magamról a ruhát, a tömött hajfonatot feltűzöm azokkal a kis fekete tűkkel, ne lógjon bele a vízbe. Mikor úgy találom, elég van benne, beleereszkedem. A forró víz egyből felperzseli a bőrömet, de nem érdekel. Felhúzom a térdeim, és ráhajtom a fejemet. Élvezem, ahogy a víz lassan hullámzik körülöttem. Gondolkodnom kell. Ez még nem lehet szerelem. Nem ismerem. Alig látom. Viszont sokat hallom, ez már valami… Ajjj- sóhajtok egy nagyot. A copfom is lebomlik, a vége belelóg a vízbe.  Marha jó. Akkor vizes hajjal alszom- vonok vállat. De már megint a barna szemek körül járnak a gondolataim. Megrázom a fejem, mintha így kiűzhetném belőle a gondolatot.  Kiszállok a kádból, magamra kapom a hálóinget, amit a szennyes kosár tetején találok, a fogmosást ma este kihagyom. Ajtókat hagyok magam mögött, mire eljutok a hálószobáig. Felkapcsolom az éjjeli lámpát, leheveredem az ágyra, nyújtózkodom, játékosan. Aztán elkomolyodom, és hasra fordulok, kezemet állam alá támasztom.

Jó volt az az ölelés. Jól esett. Még mindig szinte érzem a kezét a hátamon, érzem az illatát, leheletét a fülemnél… Ha behunynám a szemem, most is ott állnék a színpadon, kezében a mikrofon, ahogy odatartja a számhoz…

Bill

Berlin felé se jár máson az agyam, csak a kék szeműn. A szokásainkkal ellentétben, nem kérdeztem meg a nevét, rögtön énekeltettem. Hallani akartam a hangját. Szép hangja van, még ha egy kicsit hamis is volt, amit énekelt. Olyan…hajlékony. Tudna lenni nagyon magas és nagyon mély is, altra saccolnám. Persze minden megeshet.

Hátradöntöm a fejem a turnébusz ülésén. Tom és Georg valami DVD-t néznek, és halálra röhögik magukat rajta. Néha én is elmosolyodom, mert mindig furcsán néznek, ha erre pillantanak. Kényelmesebben próbálok elhelyezkedni.  Ha nem érzem jól magam, nem lehet álmodozni, hát ugye…

- Bill? Te kin gondolkodsz annyira? –fordul felém Tom, én pedig összerezzenek. Most miért…?

- Én? Senkin…- vakargattam meg a fejemet.

- Persze, ne próbáld meg nekem bemesélni! – eljön Georg mellől, és mellém ül. Halkabban kérdezi.

- Na? Ki az?

Lehorgasztom a fejem, és a szám sarkát harapdálom. Most megmondjam neki…? Oldalba bök.

- Na, Bill, tudod, mindent elmondhatsz nekem!

- Jólvan… Szóval… Tudod, volt az a lány, akit felhívtam a színpadra…és…

- Jaaa, az tényleg jó bőr volt! Ugye, Georg?

Georg is erre fordul, remek, szeretem őket.

- Mi?

- Az a kiscsaj, aki fent volt a színpadon!

- Ja, az jól nézett ki.

- Na látod- bök oldalba megint. – Ez nem is olyan gáz, miért nem mondtad meg?

- Tudod…Én ezt a lányt nem most láttam először…már akkor is, amikor interjút csináltuk azzal az Elenával vagy kivel, és már akkor is úgy tetszett a szeme, és most még ide a koncertre is eljött…És a színpad mögött volt, te is láttad, nem a sorokban ugrált- rázom meg elkeseredve a fejem.

- És ezzel most mit akarsz mondani?

- Én? Hát…Semmit.

- Előbb tudd meg, hogy hívják.

- Meg fogom tudni. És…még találkozom vele!- szorítom ökölbe a kezem. Erre mérget vehet…