Tóth Krisztina: Hála-változat

 

Arany színekben játszó szén szavak,

Babits a fény, Ady a nagy zsarátnok,

boldog-szomorú lidérc leng: ha játsztok,

zümmögi halkan, csak tűzzel szabad,

Nemes, Nagy dolgot! Hány láng sisteregne,

Füst csapna fel, Weöres sziporkatánc,

Kormos Vas bongna, izzana a rács,

mennyi kanyargó seb, mi nem heged be,

s bár igaz lenne majd, hogy Lesz Vigasz-

J. A. szájából érdes volt az élet,

Petri szájából szép volt a pimasz:

bárhogy mozduljak, lángnyelven beszélek,

torkomban hangjukkal, de semmi az,

ha tőlük éghet éneke az énnek.

 

Valamennyire kapcsolódik ez a vers az előző poszthoz - bármit mondok, írok, az ő nyelvükön beszélek. Számból okádnak, ahogy megírta egyszer egy másik pimasz. Petire pedig különösen felhívnám a figyelmet, ugyanis ő valamilyen (számomra érhtetetlen) okból kifolyólag nem tartozik az olvasottabb szerzők közé, pedig zseniális. Szemtelen, szókimondó, és mindemellé csodálatosan keverednek a szatirikus elemek és a kiábrándult látásmód verseiben. Ha valami vidámabbat, mosolyfakasztót szeretnétek tőle, ajánlom a Hamlet monológját, ha pedig valami szebbet, szívmelengetőbbet, az Amíg lehet kötet címadó versét. Róla akartam írni az OKTV pályamunkámat, aztán átváltottam Lackfi Jánosra, de rengeteg szakirodalmat olvastam és gyűjtöttem össze Petriről, úgyhogy ha van rá igény, és érdekel bárkit, szívesen írok róla hosszabban. Egyébként is, bármilyen íróról-költőről szívesen írok hosszabban. Sokat. Beteges, de roppantmód élvezem az ilyesmit. Ti pedig élvezzétek a hétvégét, használjátok ki, amennyire lehet!

Csók, L