Rím-monológ.2012.03.15. 18:11, Lilia

Tudod, kincsem, ma gondolkoztam. Követték egymást fejemben a gondolatok, mint autók a gyártósoron, vagy holmi füstös kis rőzsedalok - arról, hogy meghalok. Ez egy Ady-vers, nem? Persze, jótól kérdezem. Hiszen velem ellentétben mindig is gyűlölted a verseket. Pedig vigasztalóim voltak, mikor bíztatóm valál, mikor hittem szép szemednek, mégis megcsalál. Töff-töff töfögtünk a halál autómobilján, játszott öreg földünk a nappal, egymásnak csókot adtak, a nyáron alkonyon pedig lecsorgott a házfalakról a vöröslő fájdalom. Most már csak maradj magadnak. Hiába fognám már vénülő kezemmel a kezed, ha milyen volt szőkeségem, nem tudod már. Előtted mentem, te énelőttem. Még nyíltak a völgyben a kerti virágok, de már fátyolos volt az arcom és a te arcod. Sikolt, tornyosult, omlott a zene, szállongott rím és vér szaga, neked, mint szeretőmnek, gyémántok voltak falazva az arcodba és azt mondtad, nincs bocsánat, hiába hát a bánat. Nyilván, nyilván. Azt feleltem, mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e, szívemhez szíveddel keveredsz-e, az egész elhibázott életemben élsz és uralkodol örökké, ámen. Azt mondtad, megcsaltak, úgy szerettek, csaltál s így nem szerethetsz, a természet tövises vadvirága vagy. Egész úton hazafelé azon gondolkodám, miként lesz majd azután, hogy elválunk egymástól, mint fától a levél, itt hagysz, Kasikám és mindkettőnk szívéből lesz puszta, hideg tél. Azt mondtam, mosónő leszek, mert a mosőnók korán halnak, hisz aki csontra veszi fel az inget, jéggel veri meg szemeinket. Nagy baj ér, és nagy kár, válaszoltad. Itt azok éltek, akik nem éltek, a legkülönbek sosem éltek, most hát a töltött fegyvert szorítsd üres szívedhez. Hiszen hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, és megesz a disznófejű nagyúr, vagy szétreped rajtunk a nadrág, mielőtt elkapná lengő ingünk alját a téli szél. Bús düledékein Husztnak romváránál megálltunk, töff-töff, a Halál kacag, érzi a mi hűltünk. A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, kérdezted, én pedig gyermek szívvel elfelejtettem, hogy engem megcsalt eddig minden álom, minden tündöklő remény, úgy folytattam - akarsz-e játszani halált? Elindultunk mi hová haza és a haza hol van, az fel nem ötlött. Azután csend vala felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
|