Lehetnék Juhász Gyula.2011.10.06. 17:10, Lilia

Az évek jöttek, mentek, te megmaradtál
Nem csak emlékeimbe, de szívembe
És álmaimba is, mint az orbit rágó, beleragadtál
Most is látom, pólód izmaidat miként fedi be
Unott hangod hogyan simogatja hallójárataimat
Mikor mérges voltál, miként néztem rád szelíden
És hogyan néztél félre, mihelyst megértetted szándékaimat
Nevedet még mindig reszketve ejtem ki,
Még mindig kocsonyás a térdem tekintetedre,
Akkor is, ha tudom, nem engem szemeltél ki
Mégis felkapod barna fejed belibbentemre
Ma már tudom, hogy a sokból te vagy az egyetlen
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis,
Ne hidd, hogy ez csak afféle kölyök-szerelem
És hogy sosem múlik el, ó ne hidd
Mert benne élek minden kiöntött kávécseppben
A párnában, ami éjjelente fejed alá simul,
Minden félregombolt ünneplő ingedben,
Abban is, ahogy más lány rád nézve elpirul
És minden elbénázott tánclépésedben
És minden félszeg tekintetedben
És egész elhibázott életemben
Szeretlek csendben, hangtalan.
Mit szóltok a nyilvánvalóan teljesen béne Juhász Gyula átiratomhoz. Igen, tudom, inkább ne is szóljatok semmit. De olyan régóta motoszkál bennem ez a vers, hogy tényleg muszáj volt már kezdenem vele valamit, különben beleőrülök. Bár az, hogy egész fizikaórán ezt kántáltam a padtársnőmnek, elég őrületnek számít, nem?
Egyébként olyan régen dugtam ide a képem, hogy komolyan szégyellem magam, plána, amikor látom, hogy átlag 25-ös látogatottságom van (és ez igenis nagynak számít nekem, igen). Ilyenkor úgy érzem, hogy cserben hagyok mindenkit. De nem! Csak az időm kevés. De ezentúl megpróbálom megoldani. Ha egy héten nincsen legalább négy posztom, nyugodtan kövezzetek meg.
Más. Köszönöm mindenkinek, aki szavazott a cikkemre, ugyanis 2011. 09. 28-án benne volt a Metropolban, a plusz rovatban! Leírhatatlan érzés volt. Tudni, hogy egy egész ország olvashatja az ÉN szavaimat - felbecsülhetetlen.
A blog hanyagolásának több oka is van egyébként. Családi problémák, például. Ennyire nem akarom itt kiteregetni a magánéletem, és még a közeli ismerőseim közül sem nagyon tudják, de meghalt valaki a családomból. Hú, nehezebb volt leírni, mint gondoltam. Persze, már elég régen elfogadtam, hogy ez fog történni, és azt is folyamatosan mondogatom magamnak, hogy a testedben 5 helyen lévő daganatokkal és oxigénpalackkal a tüdődön lévők miatt élni szinte már nem is élet, de mégis. Az ember ennek ellenére sem tud elsiklani ilyesmi felett.
A másik a tanulás. Az, hogy matekból jelenleg 2,5-re állok, és emelt matekra (matekfakultációra) járok, nem vet rám túl jó fényt. Az, hogy emelt törin óránként 3 A4-es oldalt írok tele, és már fél füzetem betelt (a vastagabbik fajtából), szintén nem a kevés tananyag jele. Az, hogy angol OKTV-re is jelentkeztem, és egy versenyre még Esterházy Tizenhét hattyúját is el kell olvasnom, és az angoltanárom egy vitaversenyre szeretne elcipelni, az az én túlbuzgóságom miatt van. De ura vagyok a helyzetnek! Esszék, források, térképek, irodalmi idézetek, trigonometrikus egyenletek és költők életrajzai között, de élek. És ezentúl, ígérem, sűrűbben jelentkezem. Addig is, itt egy kép Spanyolországból, ahol éppen boldog vagyok:

(klikkre nagyobb lesz. és nem, én sem tudom, miért naranccsárga a bőröm.)
|