Szerintem a facebook megöli az emberi kapcsolatokat. Ha tetszik valaki, nem bámulod egész nap, vagy hívod el moziba, miért is tennéd, mikor bökdösheted is fb-on? Nem hívod át a barátnődet, hogy nézzétek meg, hogyan sikerültek a tegnapi képek, mert úgyis látja majd fb-on. Ha barátra/barátnőre teszel szert, nem az az első, hogy elmondod a barátaidnak, hanem kirakod fb-ra, hadd irigykedjen, kommentáljon, lájkoljon és gyűlölködjön mindenki! Persze az is fontos ám, kivel vagy párkapcsolatban, hadd lehessen (természetesen a fb-chat keretein belül) pocskondiázni a szerencsést. Naponta 5 kvízt töltesz ki arról, kövér vagy-e, nem vagy-e, és lehetőleg olyan megjegyzéseket fűzöl hozzá, hogy :$ :$. Hülyeségeket kérdezel meg az alkalmazásoktól, és lassan tényleg elhiszed, hogy ha a fb azt mondja, tényleg Apornak hívják életed szerelmét. Ha látogatóban vagy valakinél, és megkérdezi, mit csináljatok, szinkronban felcsillanó szemekkel ordítotok, hogy FACEBOOKOZZUNK!
A lájkol, posztol, diszlájkol szavak igévé váltak, és nincs nagyobb problémád, minthogy milyen szar is az új fb-adatlap. Naponta, vagy óránként kiírsz valami hülyeséget állapotnak, és percenként frissítesz, hátha van új eseményed vagy bökésed.
Tényleg így akarsz élni?

Most adom itt az emberi kapcsolatok védelmezőjét, pedig én is ugyanúgy sodródom az árral. De tudjátok, a zseni értelmezni is tudja a körülötte lévő világot. Vagy nem. Egyéntől függ.
Egyébként elvagyok, mint hal a vízben - újévi elhatározásokon agyalok (olyanokon, hogy rendet tartok az íróasztalomon, nem rágom a körmömet, és végre leszoktatom a szívem arról, hogy egy seggfejért dobogjon, aki másfél éve nem volt képes hozzámszólni), süteményeket sütök, filmeket nézek, könyveket olvasok, simsezem, és persze írok. Bevallom, megint elkezdtem egy új történetet. Úgy látszik, ez valamiféle mánia nálam, hogy időről időre 3-4 történetbe is belekezdek, aztán egyiket se folytatom vagy fejezem be. Persze csak idő kérdése. A Sommert is befejeztem egyszer. Nem is vagyok büszke rá, dehát na. Nem minden 14 éves ír mélyenszántó szépirodalmi műveket. És amint saját példámon látjátok, a 16 évesek sem. Pff pedig milyen öregnek és sokat látottnak érzem magam néha! Remek pszichoanalízist lehetne rólam írni.
Írok itt össze-vissza és azt sem tudom, mit. Ezt teszi az unalom. Meséljetek. Milyen volt a karácsonyotok, mentek-e valami vad partira szilveszterkor, lesz-e, aki megcsókoljon éjfélkor, hiányoljátok-e a nyarat?
Csók, Lilia