Nincs katarzis. Elkopott az érintés, megfakult a csók selyme, a barna bőr bársonya. Elmosódik a dörzspapír-durva, fjordhűs, éjsima hang. Nincs. Üresség van. Kopott képfoszlányok, recés szélű álomdarabkák vannak. Az asztalon, ágyneműn fekszenek, a függönyökre akaszkodnak. Halálmadár hangját utánzó csengő játszik dallamot füledbe. Beletörődés, megbocsátás nincs. Elporladt a szerelem szaténköpenye. Szürkeség van, ellep, nyirok szitál bőrödre. Egykor ezüstként ragyogó szembogarad patina borítja. Bőrödből elpárolgott a boldogság, borodból az alkohol. Arcod pírja sárgás lett, megöregedett. Levélpapírok korhadnak kezedben. Belefeledkezés, megfeledkezés nincs. Aljasság, játszmák vannak, feketén kongó semmiségek. Napmeleg, teából felszálló finom gőz nincs. A hangok ömlenek a zongorából, érdessötét dallam tör fel belőle. Kegyelem, menekvés nincs. Befolyik bőröd alá, pórusaidba, orrodba,füledbe kúszik, úszik, simogat, kínoz. Szabadulás nincs. Gyötrődés van. Elmosodó fényképmások, délutánemlékek, testlenyomatok, csókfoszlányok, érzésmaradványok, sírás fojtogat. Te csak voltál, ő már nincs.