Eddig milyen 2010? Azon gondolkodtam, hogy ha egyetlen szóval össze kellene foglalnom a 2009-es évet, az a szó az utolsó lenne. Utolsó nyár velük, utolsó nap a régi sulimban, utolsó nyári tábor, utolsó térpartyk, utolsó Ficni, utolsó évzáró. 
Ezzel együtt szép volt az év. Kék ég, zöld fű, meleg, barna bőr, szerelem, barátság. És rá kellett jönnöm, hogy az egész évfolyamot sokkalta erősebb kötelék fűzte össze, mint bárki is gondolta volna. Amikor a fiúk sírnak a válladon, és folyamatosan azt hajtogatják, hogy miért olyan nehéz ez, akkor ébredsz rá, mennyire szerettek és te mennyire szeretted őket. Hiányoznak.
Persze az újakat is imádom, egytől egyig, Őt a legjobban. A sulimat is szeretem. Ven valami kellemes ódonság a recsegő fapadlóban, a kőlépcsőkön, a magas mennyezetű osztálytermünkben. Az osztályom pedig elég hülye ahhoz, hogy a szívembe lopják magukat. Szép négy év lesz. Ha elég sokáig hajtogatom, el is hiszem.
A léyneg, amiért ezt az egészet elregéltem: hoztam frisst. Magyarra négyes csoportokot kellett alakítani, és egy újságot kell teremtenünk, amibe mind a négy embernek kell írnia egy cikket. Enyém lett a kritika, és mivel a tanárnőmnek tetszett, gondoltam, hátha nektek is egy kis kedvcsináló. Azt hiszem, a rólam szóló menübe tettem, a különvéleményhez.